Várunk minden olyan fiatalt, aki kellő zenei előképzettséggel rendelkezik, vonzódást és elhivatottságot érez az egyházi zene és a liturgia iránt.

A középfokú egyházzenei szakképzés célja olyan gyakorlati és elméleti tudás átadása, amelyek birtokában az egyházzenész szakképesítést szerzett növendék képes:

  • egy templom, ill. gyülekezet zenei szolgálatát ellátni, ill. az abban résztvevők
    tevékenységét irányítani;
  • az egyházzenét a templomi közösségben tanítani;
    egyházzenei ismereteket általános zenei műveltségébe integrálni;
  • felsőfokú zenei oktatási intézmények egyházzenei felvételi vizsgáján helytállni.

A képzésben való részvétel tanulói jogviszonyt jelent (diákigazolvány, TB).

A három éves képzés a. 13. évfolyamtól indul. Ennek során a következő középfokú szakképesítések szerezhetők meg:

A: kántor - énekvezető: ellátja az egyházzenei szolgálatot, az ének tanítását, vezetését, kíséretét; egyszerűbb orgonista szolgálatot végez; szükség esetén kórust, schólát vezet;

B: kántor - kórusvezető: (igényesebb karvezetés) egyházi éneket tanít, irányít; a kórussal liturgikus szolgálatot végez, alkalmanként hangversenyt ad.

C: kántor - orgonista: (hangsúlyozottabb orgonatanulás) a nép énekét vagy az énekkart kíséri; az istentiszteletet önálló orgonajátékával gazdagítja, esetleg hangversenyen játszik.

 

A programban szereplő tárgyak: (a választott szakirányhoz igazodó óraszámmal és követelményekkel):

- Hittan, Liturgia és liturgikus gyakorlat,

- Népének, (Gyülekezeti ének) Gregorián ének,

- Egyházzene - ill. zeneirodalom,

- Orgona, Orgonaismeret, Continuójáték, Improvizáció, Kötelező zongora,

- Karvezetés, Énekkar, Kamaraének, Hangképzés - magánének

- Szolfézs - Népzene, Zeneelmélet,                      .

- Latin, (Német) 

Amennyiben a növendék más közép-, vagy felsőfokú zenei intézményben tanul, zeneművészeti szakközépiskolai,' vagy főiskolai, ill. teológiai végzettséggel rendelkezi] bizonyos tárgyakból- egyeztetés után - felmentést kaphat. 

 

IdőbeosztásA közösen kialakított órarend lehetőséget ad a szakképzés mellett más intézményben történő tanulásra, vagy munkavégzésre. Az egyéni órákat megbeszélés szerint, a csoportos órákat bizonyos napokon délután, szombat délelőtt, ill. közös "tanulmányi hét során" tartjuk.

A képzés épít a zeneiskolában megszerzett biztos szolfézs, ill. hangszeres zenei alapokra. 

A szakképzésre jelentkezők felvételin vesznek részt. Ez személyes beszélgetésből, valamint írás - és szóbeliből áll.

 

Felvételi tárgyak:

   - Hittan

   - Szolfézs. Népének. Népzene

   - Zongora orgona

 

A felvételi módja:

Írásbeli:

- szolfézs, hittan

Szóbeli:

- szolfézs - zeneelmélet, népének népzene                                          .

- zongora (Alapfokú előképzettséggel rendelkezők a felvételi vizsgát orgonán is megtehetik.)

 

Felvételi követelmények:

Rendelkezzék a jelentkező:

- az alapfokú zeneoktatás 6 osztályának megfelelő szolfézs-ismeretekkel;

- az alapfokú képzés legalább 5 osztályának megfelelő zongoratudással;

- kielégítő hittan és liturgia-ismerettel.

 

A felvételi anyaga:

Ismerjen a jelentkező:

- 20 - szabadon választott - népéneket;

- 10 szabadon választott népdalt.

- zongorából: 1 Bach mű (nehezebb 'Kis Prelúdium vagy Kétszólamú Invenció,) romantikus darab; 1 XX. századi magyar szerző darabja.

Ha orgonából felvételizik: 1 régi mester prelúdium és fúgája vagy 1 Bach 'Kis Prelúdium és Fúga'; 1 korálelőjáték; 1 romantikus mű; 1 XX. századi darab. . Más hangszer tanulása esetén 1 darab a "fő" hangszeren, és zongorából a Bach prelúdiumok szintjén 2 darab.

- hittanból: a Hitünk és Életünk c könyv anyaga.

 

A felvételire hozni kell: 

a középiskolai végzettséget ill. a zeneiskolai végzettséget igazoló dokumentumot; az egészségügyi alkalmassági vizsgálattól szóló igazolást;

és - ha van - az egyéb végzettséget igazoló dokumentumokat (pl. teológiai; vagy nyelvvizsga, stb.).

 

Felvételi mentességek:

Zeneművészeti szakközépiskolába /Főiskolára karvezetés, szolfézs vagy hangszeres

szakra felvételt nyert, ill. itt végzett tanulók a zenei tárgyakból.

Hittudományi Egyetemre, vagy főiskolai hittan-tanári szakra járók hittanból és

liturgikus ismeretekből                                             .