fiúvegyeskar



Az Exsultate fiúvegyeskar 1992-ben alakult ifj. Sapszon Ferenc vezetésével.
   A középkor óta a katedrálisi iskolák jellemző együttese a fiúvegyeskar. Ezért volt fontos, hogy e tradícióhoz csatlakozva a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának is legyen - a gyermekkar és a leánykar mellett - fiúvegyeskara. A kórus 1998-ban vette fel az Exsultate nevet. A kórust az iskola 5-12. osztályába járó fiú tanulók és az itt végzett diákok alkotják.
   Az Exsultate fiúvegyeskar legfontosabb feladatának az egyházi szolgálatot tekinti; ennek megfelelően repertoárját nagyrészben szakrális, kisebb részben világi művek alkotják, a Gregoriántól egészen napjainkig. Iskolánkban minden kórus egymás között felosztva az évet liturgikus szolgálatot teljesít. Ezek közül az Exsultate fiúvegyeskarra a tanév során általában hat alkalom jut, ezen kívül a kórus legalább 4-5 alkalommal hangversenyen szerepel. Idén 3. alkalommal fog énekelni a Cantate & Jubilate bérleti hangversenysorozaton.
   A kórust először ifj. Sapszon Ferenc vezette. Őt követte egy rövid ideig Nemes László, majd a Kórusiskola végzett növendékei: Csernyik Balázs, Heim László és 1997 óta Tóth Márton.


REPERTOÁR
Gregorián:
  • Omnes gentes
  • Rorate coeli
  • Alleluia (Veni Sancte)
  • Spiritus Sanctus
  • Ave Maria
  • Puer natus est
  • O salutaris hostia
  • Illumina faciem tuam
  • Missa de Angelis
  • XI. mise
  • Hodie Christus natus est
carol:
  • Nowell sing we
Palestrina:
  • Dies sanctificatus
Byrd:
  • Terra tremuit
  • Confirma hoc Deus
  • Gloria tibi Domine
  • Mass for 3 voices
Tallis:
  • O sacrum convivium
  • O nata lux
  • O salutaris hostia
  • Te lucis - ferial tone
  • In manus taus
Victoria:
  • O vos omnes
  • Ave Maria
  • Missa "O magnum mysterium"
Gabrieli:
  • Angelus ad pastores ait
Schütz:
  • Die sieben Worte
Hassler:
  • Dixit Maria
Farrant:
  • Call to remembrance
Lassus:
  • Verbum caro
  • O occhi manza nia
Praetorius:
  • Ein kind gebor'n
Lotti:
  • Dór - mise
Elgar:
  • Ave verum
Bruckner:
  • Locus iste
Saint-Säens:
  • Ave verum
Liszt:
  • Salve Regina
  • Ave Maria
Durufle:
  • Tantum ergo
  • Ubi caritas
  • Notre Pére
Diestler:
  • Maria durch
Kodály:
  • Első áldozás
  • János-köszöntő
  • Nagyszalontai köszöntő
  • Jövel Szentlélek
  • Tantum ergo
  • Könyörgés
  • Magyar-mise
  • Szép könyörgés
  • Cohors generosa
Bárdos:
  • Audi filia
  • Ave Maris Stella
  • Tábortűznél
  • Égi Szűzvirág
  • Zsoltár-kánon
  • Adjunk hálát immár
  • Nosza lelkem
  • Alleluia
  • Kirije
  • Karácsonyi bölcsődal
  • Erkel szózata
Farkas:
  • Soha nem volt még
Szeghy:
  • Zengj szívem dalt
Harmat:
  • De profundis
Tóth:
  • Jesu dulcis memoria
  • Ó, gyönyörű szép
Sapszon:
  • Mária, Mária
Orosz:
  • Csúj, csúj...
de Kort:
  • Iocundemur socii
la Court:
  • Hodie Christus
Geelen:
  • Beati
Rubbra:
  • Dormi Jesu
Leighton:
  • Lully, lulla
Kay:
  • Gaudete
Willcocks:
  • Gabriel's message
Rutter:
  • God be in my head
  • Wexford carol
Ludoff:
  • All my trials
Kelber:
  • Good news
Hairston:
  • Elijah Rock